A reinkarnáció tana az utóbbi időben nagy népszerűségre tett szert. Egyre többen hisznek abban, hogy életek már korábban, sőt sokan kutatják is az előző életeiket. Számos tudós is foglalkozik a témával. Nézzük, mit mond a témáról a világ egyik legrégebbi kultúrája, a Védikus Kultúra. A hinduizmus óráisi tudáskinccsel rendelkezik, nyugaton Krisna-hivőként ismertek a követői.

 

A védikus tanítások határozott különbséget tesznek az anyagi és a lelki valóság között, s a lelki létezôk birodalmába sorolják az élôlényeket, akik – amikor ebben a világban élnek – ideiglenes, anyagi formákat kényszerülnek magukra ölteni. 

 

Minden élőlényben aznos minőségű lélek lakozik

A védikus filozófia következô rendkívül fontos állítása az, hogy minden élôlényben ugyanolyan minôségû transzcendentális lélek lakik – legyen az akár a legegyszerûbb egysejtû, akár növény, rovar, madár, emlôs vagy ember. Az élôlények között csupán a testük tekintetében van különbség, amely különféle mértékben korlátozza az adott testben lévô lélek (átmá) képességeit és tudatszintjét; a testekben lakó lelki lények azonban egyenrangúak. Az anyagba zuhant lelkeknek a különbözô testekhez fûzôdô kapcsolatai ideiglenesek. Egy napon – a halál idején – minden lélek elhagyja pillanatnyi testi lakhelyét, ami csak olyan a számára, mint egy néhány évre kibérelt albérlet. 

Az elszakadás után

India bölcsessége szerint a lélek a halál után egy újabb testbe kerül. De létezhet-e bármiféle tapasztalat, amely alátámasztja ezt az állítást? Igen, vannak ezt valószínûsítô megfigyelések. 
Az egyik ilyen – határozottan lélekvándorlásra utaló – jelenség például az, hogy egyes gyermekek spontán módon képesek visszaemlékezni korábbi életükre. A tudományos bizonyítékok erre vonatkozó csoportja alátámasztja, hogy az „én” a fizikai testtôl független, tudatos létezô, ami különféle testekbe költözhet. Számos olyan eset ismeretes, amikor fiatal gyermekek részletekbe menô leírást adtak egy elôzô életbeli önmagukról, illetve akkori életük eseményeirôl, emberi kapcsolatairól. 

A kislány, aki felismerte előző élete szereplőit

Egy ilyen híres eset egy bengáli vasúti alkalmazott lányának, Suklának az esete. Amikor még egészen kicsi volt, egy kispárnát ringatott, ahogy egy csecsemôt szokás, és Minunak szólította. Úgy viselkedett, mintha Minu a saját lánya lenne, és Minu apját, illetve két fivérét is emlegette. Sukla állítása szerint az illetô család Bhatparában élt, és arra kérte a szüleit, vigyék el oda. 
Sukla apja kinyomozta, hogy Bhatparában élt egy Mana nevû asszony, aki néhány évvel azelôtt halt meg, s egy Minu nevû leánygyermeket hagyott hátra. Sukla apja meg volt róla gyôzôdve, hogy lánya elôzô életében Mana volt. Ezt követôen Sukla egy harminc vadidegen emberbôl álló csoport tagjai közül ki is választotta Mana férjét, anyósát, sógorát, illetve saját egykori lányát, Minut is... Vagyis tévedhetetlenül felismerte mindazokat, akik elôzô életében a családtagjai voltak. 

 

Az amerikai túdós, aki a reinkarnáció kutatásának szentelte életét

Az ilyen esetekre érthetô módon sokan nagy szkepticizmussal tekintenek. Mégis, komoly kutatók végeztek alapos vizsgálatokat a témában. Megemlítendô közülük Ian Carlson Stevenson, a Virginia University pszichiátria karának professzora. Stevenson behatóan tanulmányozta a reinkarnációs emlékeket, kizárólag gyermekek emlékeire támaszkodva, akiknek a felnôtteknél kevesebb oka és lehetôsége van arra, hogy elmúlt életbeli emlékeket fabrikáljanak. Stevenson számos esetben igazolni tudta a gyerekek által adott részletes leírásokat, megbizonyosodva az általuk leírt helyek és emberek létezésérôl, azokat az elhunytakat is beleértve, akiket elmúlt életekben élt ömagukként állítottak be. 

1983-ig Stevenson 2500 reinkarnációs emléket jegyzett fel. Ezek közül 881-et vizsgáltak ki, s az alany által leírt elôzô életbeli emlékek 546 esetben igazolást nyertek. Vagyis a kivizsgált esetek 62 százalékában az elmúlt életekre vonatkozó vallomások megerôsítést nyertek. Ezek közül számos példa szerepel Stevenson négy kötetes összefoglaló munkájában, amely a Reinkarnációra utaló húsz eset címet viseli 

(Twenty Cases Suggestiv e of Reincarnation. Richmond, William Byrd Press, 1986.). 

Az ehhez hasonló ellenôrzött megfigyelések alapján számtalan nyugati, tudományos beállítottságú ember is arra a következtetésre jutott, hogy az önvaló tudata nem anyagi természetû: a halál után folytatja létét, sôt, egy újabb anyagi testbe költözik. 

Forrás:https://wwnw.harmoet.hu/