Az archetípusok és a gyógyítás kapcsolata egyszerre régi és új gondolat, s a gondolaton túl ez az orvoslás számos színterén a gyakorlatban is megjelenik.

A középkorban alapelv volt, hogy a természetnek gyógyító erői vannak (vis medicatrix naturae). Az emberi természetben, azaz a testben is jelentékeny erők rejlenek önmaga meggyógyítására. A gyógyító feladata megkönnyíteni és elősegíteni ezt a folyamatot.

Éppen ezért a beteg egész személyét kell kezelni, az egyént olyan egészként kell szemlélni, aki testi, lelki, szellemi, társadalmi és más tényezők bonyolult egysége. Ebben az egészben tud életre kelni, megnyilvánulni az a mély erő, amely az egész betegséget és a gyógyulási folyamatot elindította, hogy a változás, az átalakulás, az előrelépés az egyéni sorsban beálljon.

Mit üzen a betegség?

A betegségek mindig üzenetet hordoznak. Értelmetlen betegség nem létezik, ebből következik, hogy értelmére rákérdezhetünk. A betegséget tünetek jelzik, s ha e jelzéseket helyesen értjük, utat mutathatnak nekünk a betegség és a gyógyulás felé. A tünetek maguk nem betegségek, ezért a világon a legkevésbé az a fontos, hogy a tüneteket megszüntessük. Nagy a különbség a betegség leküzdése és a betegség átváltoztatása között. A tünet leküzdése sosem vezet gyógyuláshoz, ahhoz kizárólag a betegség átalakítása révén juthatunk el.

A betegség – tanulás

A gyógyításnak mindig az a kérdés a kritériuma, hogy mit akar a betegség a beteg tudomására hozni. Mit nem akar az érintett megtanulni? A gyógyításnak éppen ezért a betegség szándékában álló tanulási folyamatot kell helyettesítenie, egyébként nem vezethet gyógyuláshoz. A gyógyulás olyan tudatosodási folyamattal kapcsolódik össze, amely megbékíti a beteget azzal az archetípussal, őselvvel, amely őt megbetegítette. Tudatunk tágulása, tudatosodás nélkül a gyógyulás nem lehetséges, hiszen a gyógyulás mindig valami hiányzó tudati bekebelezését jelenti. Ez a hiányzó pedig sokszor egy hatni akaró, de elutasított archetipikus energia, amely előre akar vinni, de ehelyett megreked.

A test üzen

Az archetipikus gyógyításnak az is alapelve tehát, hogy valódi gyógyulás csak akkor lehetséges, ha az érintett személy tudatosítja és integrálja nem tudatosított felének (az árnyékvilágának) a tünetben rejtőző részét. Aki a tudatából hiányzó tartalmat megtalálta, annak a tünetei feleslegessé válnak. A tünet maga pedig a tudattalan erők tárházában jelenik meg, s ez voltaképpen maga a test. A test az egész lényünk tükre, mintegy szó szerint a megtestesült tudattalan. A tünetek, az üzenetek megismeréséhez először is szemlélet, egy szimbólumnyelv elsajátítására van szükség, amelynek segítségével a betegség sokkal dimenziógazdagabban értelmezhető.

Mi a helyzet a balesetekkel?

A balesetek mögött is sokszor kimutatható rejtett pszichológiai motívum, továbblépni nem akarás, tudat alatti önbüntetés. Az archetípusos gyógyítás tehát azt vallja: nemcsak hogy számos lelki eredetű, de testi tünetet produkáló – ún.  pszichoszomatikus – betegség ismeretes, hanem hogy a gyógyítás perspektívája igazából csak az lehet, hogy meg kell találni azt a szintet, amely a lélekkel szoros kapcsolatban van – ha valaki igazán meg akarja oldani a problémát, igazi változásokat akar.

Mágikus gyógyító füvek, szertartások

Keresztes tárnics

A gyógynövényekben is archetipikus erők nyilvánulnak meg, mondhatjuk úgy is: hatnak. Egyes gyógynövényeknek azért tulajdonítanak mágikus vagy gyógyerőt, mert égi előképük van, vagy mert egy isten vagy egy hős használta őket.
A magyar hagyományban ilyen például a csabaíre vagy a Szent László füve. Egy monda szerint Csaba hun királyfi a katonáit a csabaíre nevű csodás fűvel gyógyította. A csabaíre, azaz a vérfű mindenféle vérzést elállító tulajdonságáról egyébként más népek mítoszai is szólnak, így a germán és a szláv néphit is ismeri. A Szent László füve, a keresztes tárnics a monda szerint onnan kapta nevét, hogy midőn az országot mirigyhalál (pestis) tizedelte, Szent László imádságával kikönyörögte, hogy az a fű, amelyet kilőtt nyila találomra átszögez, foganatos orvossággá váljék. Így is történt, a betegek meggyógyultak tőle.

Ezeknek a gyógynövényeknek a gyógyhatását tehát az is magyarázza, hogy előképüket a mítosz idejében, mintegy teremtő pillanatban találták meg, ahol a szentség áttört valamely jel nyomán a világba. A gyógynövény hatásossága is növelhető, ha bizonyos igéket és mozdulatokat ismételve kiemelik a megszokott térből, időből, felszentelik, továbbá ráolvasásokkal archetipikus erők közegébe helyezik, azok megnyilvánulásának eszközévé teszik.

De így van ez az idővel és a hellyel is: ezért lehet erővel telítetté tenni bizonyos időpontokat, időszakokat (ilyen a gyógyítás szent idejének is számító, a teljes átalakulás, azaz a tökéletes gyógyulás lehetőségét hordozó negyven nap) és helyeket (mágikus kör, küszöb, keresztút, hegytető, forrás mint a gyógyítást segítő szent helyek), mert a rendezett, erővel telített környezet a világ és egyúttal – tőle elválaszthatatlanul – tudatunk gyógyítását eredményezi.

Külön téma az archetípusok kapcsán, hogy a gyógyító is archetípus, ennek életre keltése szintén feladat. Sokszor ez csak úgy lehetséges, hogy az ember maga is keresztülmegy átalakító-beavató folyamaton. Ezért egyetemes archetípus például a sebzett gyógyító, a sámán.