A reinkarnáció és a Karma a keleti és a mai nyugati okkultizmusnak két legfontosabb alappillére, amelyekben való gondolkozással a legtöbb emberi kérdés megérthetõvé válik.

Karma

A Karma lényege, hogy minden cselekedetnek (sõt gondolatnak, érzésnek és akaratnak is) következménye van: jónak jó, rossznak rossz és az ember összes cselekedeteinek következményeivel elõbb, vagy utóbb feltétlenül találkozik, hogy a következményt átélje, átszenvedje, vagy hogy elõnyeit élvezze, ha a cselekedet történetesen jó volt. Az ember tehát minden cselekedetéért vagy mulasztásáért felelõs és viselnie kell annak következményeit. Ha az ember rájön cselekedetének hibás voltára és azt jóvá teszi, ezzel feloldotta a vonatkozó Karmát és megszabadult annak kellemetlen következményeitõl. Ez az, amire az embernek törekednie kellene: hogy "elébe menjen" Karmájának.

Inkarnáció, Reinkarnáció

A kozmoszként felfogott univerzumban minden esemény egy tartalom formai megvalósulása. Tehát a születés sem lehet véletlenszerû, hanem bizonyos (szellemi) tartalmak formai kifejezõje. De hol vannak a tartalmak, melyek életünk kezdetét formálisan meghatározzák? Erre egyetlen logikus válasz lehetséges: egy korábbi életben. Az elõzõ élet nem megoldott és nem "feloldott" problémái (negatív karma) adják azt a tartalmat, amely törvényszerûen egy formálisan megfelelõ idõpontban az újászületést keresi. A testet-öltés az inkarnáció, s ennek idõszakos megismétlõdése a reinkarnáció. A születési horoszkóp, ez az életformula, egyszersmind legutóbbi életünk mérlege is. Amit ebben az életben nem valósítasz meg, magaddal viszed a következõbe: semmit sem úszhatsz meg! Az elsõ pillanatban érthetetlennek tûnik, miért azonosítják az asztrológusok az élet kezdetét mindig a születéssel, illetve az elsõ felsírással. Vajon nem sokkal elõbb, a fogantatás pillanatában kellene felállítani a horoszkópot, hiszen tudjuk, hogy az új inkarnáció a fogantatással kezdõdik. Az egyéni önállóság azonban hiányzik az anya testében élõ embrióból, hiszen bakapcsolódik az anya vérkeringésébe. Csak az újszülött köldökzsinórjának elvágásával és az erre bekövetkezõ elsõ felsírással önállósul az anyagcsere-körforgás, és születik meg az egyén.

A tudatosítás fontossága

A reinkarnáció és Karma törvényébõl kifolyólag az embernek folyton mérlegelnie kell mindennapi életének tetteit, hogy azokkal oldotta, vagy súlyosbította-e Karmáját. Ezt az ember csak éber figyelemmel és gondolkodással, érzelmei és cselekedetei jelentõségének tudatosításával érheti el.
Az antropozófia rendkívül nagy fontosságot tulajdonít a tudatosításnak, mert az kifejezetten szellemi, azaz Én-funkció, s a leghatásosabb önnevelési eszköz.

Az ember életcélja

A cél, hogy az ember ismételt inkarnációk sorozatán át a legváltozatosabb életsorsokon menjen keresztül és így lelkileg-szellemileg minden irányban fejlõdjön, vagyis, hogy minden inkarnációjában különb emberként haljon meg, mint amilyennek született. Minden egyes inkarnációban az ember más-más földi környezetet és életsorsot kap, különben fejlõdése egyoldalúvá válnék. Ebbõl következik, hogy az ember hol, mint férfi, hol mint nõ inkarnálódik abból a célból, hogy mindkét életformából bõséges tanulságokat szerezhessen.

Az inkarnációk elõkészítése

Az egyes embernek a Földre való minden egyes leszületése elõtt a leendõ inkarnáció Karmáját a szellemi hierarchiák (lásd "A hierarchiák" menüpont) állítják össze nagy vonásokban, egyetértésben az illetõ ember Énjével (szellemével), tehát mindenki aki megszületett, maga vállalta azt az életsorsot, amin végig kell mennie, sõt odaát rendszerint sokkal több terhet szeretne az ember magára vállalni – minthogy ott szellemi szempontból ítél és minél többet szeretne jóvátenni a következõ földi élet alatt – s a hierarchiáknak kell mérséklõen beavatkozniuk. Mivel azonban az ember túlvilági tudata a Földre leszületve teljesen elhomályosul, itt már nem tud vállalásairól, nem ismeri fel az összefüggéseket és lázadozik sorsa ellen, amikor az történik vele, amit odaát magára vállalt. Holott semmi sem éri az embert igazságtalanul az életben és senki sem kap súlyosabb Karmát, mint amilyent elviselni képes.

A földi és szellemi szempontok egyensúlyba hozatala

A Földön az ember állandó ténykedésre van utalva, úgy az anyagi, mint embertársai világában és ezzel alkalma nyílik Karmájának teljesítésére. Most már teljesen az õ szabad akaratán múlik, hogy milyen szempontokat érvényesít az eseményekhez való hozzáállásában és saját tetteiben, s azáltal vagy oldja, vagy ellenkezõleg, megköti és súlyosbítja a Karmáját.

Az inkarnációban tehát az ember kettõs életet él: teljesítenie kell földi kötelezettségeit úgy, hogy közben megfelelõ mértékben élveznie kell a földi örömöket is – különben lelkileg kiszáradna –, de egyben súlyt kell helyeznie a morális-szellemi élet ápolására is.

A kettõ között egyensúlynak kell lennie: aki egyoldalúan csak az egyikkel törõdik és a másikat elhanyagolja, az feltétlenül rossz útra tér. Az antropozófia nem használ megkötött morál-dogmákat. ELve, hogy mindenkinek a maga morális fejlettségi foka szerint kell élnie életét úgy, hogy ha kis lépésekben is, de folyton felfelé fejlõdjék.

Az emberi felelõsség és tudatosítás

Mindebbõl következik, hogy amirõl már szó volt, hogy az ember gondolataiért, érzéseiért, de különösen cselekedeteiért vagy mulasztásaiért felelõs és jó, vagy rossz hozzáállásával oldja, vagy köti Karmáját, illetõleg új Karmákat teremt, amelyek még ebben, vagy a legközelebbi inkarnációkban kerülnek letörlesztésre. Ezzel biztosítva van a teljes igazságosság: ok nélkül senkit sem ér szenvedés, viszont az összefüggések a tett és a következmények között el vannak rejtve, hogy az ember felsõ befolyásoltság nélkül élhessen szabad akaratával. A lényeg a helyes és nem helyes felismerni tudása. A nagy vonásoktól (pl. ne ölj, ne lopj stb.) eltekintve ezt az ember csak saját magatartásának és gondolkozásának éber figyelemmel kísérésével érheti el.

Mai tudatunk fõleg Én-funkció, s az antropozófia is az Én-re épít.

A halál utáni élet és a reinkarnáció

Már volt említés arról, hogy ha az Én-en és asztrálon kívül az étertest is elhagyja a fizikai testet, beáll amit halálnak nevezünk a Földön. A három nem látható léttagozat tehát kilép a fizikai testbõl és megkezdi halál utáni életét.

Normális morálú ember esetében a halál után kb. 3 és fél napon keresztül a halott saját földi életét látja nagy és egyre nagyobbodó éteri tablóban, amiben az egész élet, ahogyan lefolyt, benne van. Ilyen éteri tablót látnak katasztrófák, vagy hasonló, hirtelen életveszélyes pillanatok részesei is a Földön, akik a krízis szerencsés átvészelése után beszámolnak arról, hogy egész életüket egy pillanat alatt, egyetlen képben élték át. A halál után normális esetben az éteri tabló kb. 3 és fél nap múlva szertefoszlik és visszaadatik minden tudás- és emlékezet-tartalmával a világéternek, amely ezáltal minden földi történést (a legkisebbektõl kezdve) megõriz magában. Ebbe képesek a beavatottak betekinteni, ez az úgynevezett Akasha Krónika (lásd bõvebben: "Világkorszakok").

Kivételes esetekben, megrögzött materialistáknál és gonosz morálú embereknél az étertest leválása nem megy ilyen simán, sokkal hosszabb ideig tart. Sõt, néha még az is elõfordul, hogy az étertestet valósággal "le kell tépni" a magasabb léttagozatokról, hogy azok túlvilági életüket megfelelõen folytathassák (ez az úgynevezett "második halál").

Az étertest leválása után az Én és az asztrál maradnak csak meg és ezután kezdetét veszi a halott földi életének átélése megfordított sorrendben (a haláltól kezdve visszafelé a születésig) éspedig nem a tényleges történéseké, hanem, hogy az élet minden mozzanata, cselekedetei és mulasztásai más emberekben milyen hatást keltettek. Ez az igazi purgatórium, ami a halottnak óriási lelki kínokat okozhat, amikor lemeztelenítve látja utolsó földi életének tényleges értékét, hogy mit épített és mit rombolt embertársai lelkében. Ugyanakkor módja van látni, hogy leszületése elõtt a túlvilágon milyen Karmát vállalt és azt milyen mértékben teljesítette. Ilyenkor a halottat nagyfokú jóvátételi vágy fogja el, hogy rendbe hozza azt, amit az elmúlt életében elrontott. Ez a visszatekintés kb. egyharmad része az utolsó inkarnáció idõtartamának. Ezután az asztráltest is feloszlik és visszaadatik a világasztrálnak.

A szellem, az Én pedig egyedül folytatja útját a magasabb szférákba és fejlettségi fokától függ, hogy ezekben a szférákban meddig tudja öntudatát megõrizni. Szférák alatt nem szabad térbeli távolságokat és helyeket érteni, hiszen a fizikai test megszûnésével a tér is megszûnik (az idõ nem, hiszen a lélek élményeinek egymás után következése idõt jelent), hanem a lélek és a szellem finomsági, tudatossági fokát.

A földi életben az Én hajlékony, befolyásolható, nevelhetõ, a túlvilágon nem. Ugyanaz marad, amilyen a halál pillanatában volt. Ugyanaz marad embertársaival való viszonya is. Változtatni, jóvátenni, kibékülni, Karmát kiegyenlíteni a túlvilágon nem lehet, ebbõl a célból megint vissza kell jönni a Földre.

Tehát, amikor a szellem saját kvalitásának megfelelõen a legmagasabb fokra jutott a halál után a túlvilágon, hatalmas vágy fogja el, hogy ismét reinkarnálódjon a Földön további fejlõdése és az utóbbi inkarnációk folyamán létrejött Karmája kiegyenlítése végett. A hierarchiák közremûködésével alkotja meg leendõ inkarnációjának vázlatát, hogy milyen korban, milyen országban, milyen családban szülessék újra és hogy nagy vonalakban milyen sorsfordulatokon fog keresztül menni. Milyen személyek körében, akikkel neki, vagy akiknek vele karmikus tartozásokat rendezni, karmát kiegyenlíteni kell. Rudolf Steiner kiemeli, hogy az ilyen reinkarnáció-elõkészítés rendkívül bonyolult mûvelet, mert nagyon sok szempontot és emberi inkarnációt kell összehangolni.

Ebbe a nagyvonalú vázlatba épül bele azután a földi élet folyamán a részletes Karma, amely annak függvénye, hogy az ember az új földi élete alatt hogyan fejlõdött, illetõleg visszafejlõdött. Ezt a részletes Karmát az ember állandóan az alvások alatt dolgozza ki a túlvilágon a hierarchiákkal együtt.

A reinkarnáció egyik célja tehát a Karma-adósság csökkentése, de a gyarló ember emellett még újabb karmákat is létesít, s még jó est, ha többet törleszt az élet folyamán, mint amennyi újat teremt.

Az újabb földi élet kereteinek maghatározása után megindul a reinkarnációs processzus: az Én az új földi élet kitûzött céljainak megfelelõ minõségû asztrál- majd étertestet kap és végül megszületik a Földön megfelelõ idõben, helyen és családban.

A reinkarnációs intervallumok (újászületések között eltelt idõ), bizonyos korokban hosszúak (sok évszázad), más korokban pedig rövidek, mint például jelenleg, amikor óriási tragikus földi civilizációs összeomlás elõtt állunk. Ebben minél több emberszellem (Én) akar részt venni, mert odaátról látják, hogy a csapásokban való részvételekben lehet a legjobban fejlõdni. Szenvedés nélkül nincs fejlõdés. Ezért van ma ilyen egészségtelenül sok ember inkarnálva a Földön. Késõbb megint széthúzódnak a reinkarnációs intervallumok és a földi népsûrûség ismét normális lesz.

Az egyének reinkarnációs intervallumait befolyásolja az inkarnáció kitöltésének milyensége is. A kívánatos a kevés, de jól kihasznált inkarnáció. Ilyen esetekben elég lenne egy világhónap alatt (2160 év, lásd bõvebben: "Világkorszakok") két inkarnáció, egyszer mint férfi, egyszer mint nõ. De mivel manapság, a materializmus idején kevés a jól kihasznált inkarnáció, az intervallumok csökkennek és sokszor kell reinkarnálódni.

Minden inkarnáció fejleszti az embert és mivel mindenki reinkarnálódik, lassan az egész emberiség fejlõdik a Teremtés által meghatározott irányban. A fejlõdés azért nehéz, mert az ember tudatában még mindig nem világos itt a Földön, hogy mit kell tennie. Az embernek magának kell rájönnie arra, hogy a helyeset és jót a dologért önmagáért kell cselekedni.