Bevezetés a reinkarnáció problémakörébe. Mi a reinkarnáció és ki reinkarnálódik? Mi a test, lélek és szellem? Mi értelme az újratestesülésnek? Mi haszna van a reinkarnációt elfogadó világnézetnek?

Sokakban felmerül a kérdés: egyszer élünk vagy többször is? Vannak, akik gyengeségnek tartják, ha valaki azt hiszi, hogy többször is élünk a Földön. Azt gondolják, hogy nyilván azért gondolja ezt, és azért találták ki ezt az egészet, hogy lelki kapaszkodót nyújtson az elmúlástól szorongó ember számára. Vannak, akik ezt éppolyan önámításnak hiszik, mint azt, ha valaki a halhatatlanságban vagy Istenben hisz. Vélekedhetünk úgy is, hogy az érzékfeletti tényektől való fel nem ismert félelem késztet bizonyos embereket arra, hogy a reinkarnációt és más tényeket ne fogadjanak el. A legmagasabb létezőben talán valóban csak hinni lehet, mivel közvetlenül nem tapasztalja senki, de vajon az előző életeket és sokféle lelki, szellemi tényt sem tapasztal senki? Bizony ebben egyre inkább arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy talán mégis tapasztalják egyesek. Nem a többség, – egyelőre – de egyre többen. Vajon ezek igazi és saját élmények, vagy csak az elme működésének csalfa játékai? Gondolhatunk bármit, jelenlegi gondolkodási képességeinkkel nehezen tudunk bármit is biztosan megállapítani erről, amíg mi magunk nem tapasztaljuk.
Tény: emberek előző életekről számolnak be. Ez persze nem bizonyítja, hogy léteznek előző életek. Mindenki ismerhet személyes hiúságból és nagyravágyásból fakadó előző életről szóló leírásokat, amelyek nyilvánvalóan nem igazak. De nem csak ilyen leírások léteznek.
Vajon tudják-e az előző életekről beszámoló emberek, hogyan jutottak ezen élményeikhez? Át tudják-e tekinteni tudatukat ekkor? Általában nem. Ezért jó, ha óvatosan járunk el, és nem fogadjuk el minden további nélkül, amit valaki előző életéről elmond. Ez azonban még nem jelenti, hogy nem lehetnek a valóság leírásai.
Sokakban felmerül a kérdés: egyszer élünk vagy többször is? Vannak, akik gyengeségnek tartják, ha valaki azt hiszi, hogy többször is élünk a Földön. Azt gondolják, hogy nyilván azért gondolja ezt, és azért találták ki ezt az egészet, hogy lelki kapaszkodót nyújtson az elmúlástól szorongó ember számára. Vannak, akik ezt éppolyan önámításnak hiszik, mint azt, ha valaki a halhatatlanságban vagy Istenben hisz. Vélekedhetünk úgy is, hogy az érzékfeletti tényektől való fel nem ismert félelem késztet bizonyos embereket arra, hogy a reinkarnációt és más tényeket ne fogadjanak el. A legmagasabb létezőben talán valóban csak hinni lehet, mivel közvetlenül nem tapasztalja senki, de vajon az előző életeket és sokféle lelki, szellemi tényt sem tapasztal senki? Bizony ebben egyre inkább arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy talán mégis tapasztalják egyesek. Nem a többség, – egyelőre – de egyre többen. Vajon ezek igazi és saját élmények, vagy csak az elme működésének csalfa játékai? Gondolhatunk bármit, jelenlegi gondolkodási képességeinkkel nehezen tudunk bármit is biztosan megállapítani erről, amíg mi magunk nem tapasztaljuk.
Tény: emberek előző életekről számolnak be. Ez persze nem bizonyítja, hogy léteznek előző életek. Mindenki ismerhet személyes hiúságból és nagyravágyásból fakadó előző életről szóló leírásokat, amelyek nyilvánvalóan nem igazak. De nem csak ilyen leírások léteznek.
Vajon tudják-e az előző életekről beszámoló emberek, hogyan jutottak ezen élményeikhez? Át tudják-e tekinteni tudatukat ekkor? Általában nem. Ezért jó, ha óvatosan járunk el, és nem fogadjuk el minden további nélkül, amit valaki előző életéről elmond. Ez azonban még nem jelenti, hogy nem lehetnek a valóság leírásai.
A vázlatos történeti áttekintés után tisztáznunk kell, hogy mi is a reinkarnáció és ki az, aki reinkarnálódik. Ebben ma kisebb-nagyobb zavar mutatkozik, mert sokan nem tesznek különbséget a lélekvándorlás és a reinkarnáció között. Az inkarnáció az ember szellemi magvának, igazi énjének, individualitásának földi testet öltése. A reinkarnáció pedig ennek az énnek az ismétlődő földi megtestesülése. A reinkarnációnak tehát az ember individuuma, énje van alávetve, nem a lelke. A lélekvándorlás keleti tana szerint viszont a lélek vándorol egyik testből a másikba, akár állati és növényi testekbe is, míg végül elhal benne minden testi léthez tapadó vágy. A végső cél a lélek megtestesülésektől való megszabadulása. Az ember szellemi individuumáról nem vesz tudomást ez a tanítás.

A világ és az ember azonban alapvetően test, lélek és szellem. Az ember teste a testi világhoz tartozik, a lelke a lelki vagy asztrális világhoz, míg szelleme, énje a szellemi világhoz. Test az, aminek formája van. „Test alatt azt értjük, amelyen keresztül az ember számára a körülötte lévő világ megnyilatkozik.” „Lélek szóval az embernek azt a képességét jelöljük, amellyel a világ dolgait saját létéhez kapcsolja, amellyel velük kapcsolatban tetszést és nemtetszést, kedvet és kedvetlenséget, örömöt és fájdalmat érez. Szellemnek nevezzük azt, ami akkor nyilvánul meg az emberben, amikor Goethe szavai szerint „isteni lény módjára” szemléli a világot.” Amikor az ember világ dolgai közötti összefüggések között törvényszerűségeket ismer fel.
„Háromszorosan meghatározott az ember születés és halál közötti élete, és ezáltal háromszorosan függ a születésen és halálon túli tényezőktől. A test az átöröklés törvényeinek, a lélek a maga teremtette sorsának van alávetve. Ezt az ember által teremtett sorsot karmának nevezzük. A szellemen pedig az ismétlődő földi életek, az újratestesülés törvénye uralkodik. Ezek után a szellem, a lélek és a test közötti viszonyt a következőképpen is kifejezhetjük: a szellem örökkévaló; a testiségben a születés és halál uralkodik a fizikai világ törvényei szerint; kettőjük között pedig a sorsnak alávetett lelki élet tartja fenn a kapcsolatot egy földi életen belül.”
A sorsra és öröklésre itt nem térünk ki részletesen. Egyelőre azonban még az ismétlődő megtestesülést sem érthetjük, ha nem értjük meg, hogy mi az a szellemi, ami ennek a törvénynek van alávetve.
A válasz összetett, mivel a világ nagyon bonyolult. Jelenleg már tudjuk, hogy mi a test, a lélek és a szellem általában. Azt mondjuk, hogy a szellem: emberi individualitás, az én. Ez alatt azonban nem a személyiséget kell érteni, hanem annál sokkal átfogóbb lényt. Minden emberi én egy sok-sok tapasztalaton átment szellemi lény, aki megtestesülései idejére a testi és lelki sajátosságaiból fakadó személyiséget, egy személyes ént alakít ki. Az individualitás jelenik meg a személyiségen keresztül, de nem teljes valóságában. A test és a lélek az individuum működésének „csak” terepe és eszköze. Az én nem a test és a lélek, hanem aki a testben él és lelki élményeken megy át. Az én a testben a személyiséggel azonosul, pedig a testben tükröződve jelenik csak meg. Tehát az igazi én testesül meg, de tudatunkban egyelőre csak mint személyiség jelenik meg.
Például lehetett egy individualitás előző inkarnációja rabszolgatartó férfi személyiség Egyiptomban és jelenlegi inkarnációja kitűnő tanárnő személyiség a 20. században Magyarországon. De az a férfi és ez a nő nem ugyanaz a személyiség. Adott tehát egy individualitás, aki akkoriban férfi személyiségként élt, ma pedig női testben egy egészen más személyiséget alakít ki. A két személyiségnek közvetlenül semmi köze egymáshoz. Mindig egy individualitás inkarnálódik, akinek a személyiségét akkor XY-nak hívták, mai, egészen más személyiségét pedig BC-nek.
Mi értelme a reinkarnációnak?
Az ismétlődő újratestesülés az emberi fejlődés előmozdításáért létezik. Nem mindig volt reinkarnáció és egy távoli jövőben meg is fog szűnni. Előtte és utána az ember más létformákban él. Jelenleg azonban ez biztosítja az optimális fejlődést.
Az individualitás minden megtestesülés után feldolgozza, és szellemi lényébe építi a halál utáni életében mindazt, ami legutolsó életének lelki-szellemi gyümölcse volt. Amint ez megtörtént és felkészült következő megtestesülésére, új szülőpárt keres magának, és megtestesül abban az anyagi hüvelyben, amely leendő szüleiben készül elő a számára annak megfelelően, amilyen „gyümölcsöket” építhetett előző életei nyomán a szellemi lényébe. Az egész involúciós és evolúciós folyamatot azonban nem az egyes ember vezényli le, hanem ezt azok a szellemi lények segíti és bonyolítják le, akiket a vallások angyaloknak, déváknak, arkangyaloknak, és még magasabb fokú lényeknek neveznek. Az egyes testet öltések között általában több évszázad eltelik. Általában akkor testesül meg az ember, amikor egyrészt beledolgozta szellemi individualitásába előző életének lelki és szellemi eredményeit. Másrészt amikorra megfelelő szülőpárt talál magának. Harmadrészt, amikorra a földi körülmények, a földi kultúra olyan változásokon ment már át előző földi élete óta, amelyekben az ember új élményeket élhet át. Negyedrészt, amikor a földön a vele sorskapcsolatban álló emberekkel összetalálkozhat. Ha a sorsát közösen élheti azokkal az individuumokkal, akikkel ő szorosabb kapcsolatban áll.
Mennyivel más lehet egy villany és telefon nélküli élet, mint egy 13. századi… Vagy mennyivel másabb lehetett az életünk az ókori Görögországban, mint ma Magyarországon… És mennyivel másabb lehet férfiként, mint nőként… Az egyes individuumok egyébként többnyire mindig váltakozva hím-, majd nőneműként inkarnálódnak.
Az ismétlődő megtestesülés természetesen csak optimális megtestesülést jelent, hiszen nem lehet minden egyes megtestesülő ember számára a sorsához illő legalkalmasabb testet, szülőket és a legalkalmasabb sorsot felépíteni. Ráadásul a népsors, a természeti katasztrófák is közrejátszanak, stb. Bizonyos dolgok elintézését későbbi inkarnációkra kell félretenni. Ráadásul mindig új elintézendők is keletkeznek.

Végül tekintsük át a lehetőségeket, milyen káros vagy hasznos következményei lehetnek az újratestesülés elfogadásának.
Hátrányok a félreértésből adódhatnak csupán:
1, Azt hisszük, hogy a megtestesülésektől, a földi vágyaktól való megszabadulás a cél. Holott minél alaposabban ki kell használni. Nem önző érvényesülésre, hanem mindenekelőtt a szabadságban és szeretetben való élet kialakítására, amely nem csak magunknak, de az egész emberiségnek hasznára válik.
2, Azt gondoljuk úgy kényelmesen, patópálosan, hogy „ej! ráérünk majd következő életünkben” ezt vagy azt megtenni, most még inkább nem!

Az újratestesülés belátásának előnyei az egyetlen élet hitével szemben többfélék:
1, Az ember az őt ért sorscsapásokat könnyebben átvészeli. Más embereknek sorscsapásaikban együttérzően, megértően, nagyobb lélekjelenléttel tud segíteni.
2, A személyes ismerőseit hamarább megérti vagy elfogadja az ember. Konfliktusainak száma és intenzitása csökken.
3, Az eddig esetleg igazságtalanul lenézett népcsoportokhoz tartozó embereket nem ítéli el, hanem csak elfogulatlanul megítéli. Belegondolhat például abba, „ha én is egy cigány putriban éltem volna le gyermekkoromat, vagy iszákos szülők gyermekeként nőttem volna fel, vajon nem lennék-e egészen más személyiség?” Felvetheti a kérdést: „Elítélhetem-e az embereket azért, mert nem kapták meg a sorstól azt a kegyelmet, hogy megfelelő körülmények között éljenek, mert nem részesültek gyermekkorukban megfelelő nevelésben? Elítélhetek bárkit is azért, mert szüleik lopásra bíztatták gyermekkorukban, és felnőttként ennek következményeiben kénytelen élni?” Egyértelműen nem a válasz. Akár egész emberi közösségekkel vagy népekkel szembeni előítéletektől is megszabadulhat az ember egy ilyen világnézettel.
4, Az emberbaráti, morális élet kialakításában is segít. A földi körülmények olyan fejlődési lehetőségeket biztosítanak, amelyeket a pusztán szellemi létezés nem képes nyújtani. A halál és újabb születés közötti életben nincs olyan ember, aki az esetleg rá váró sorscsapások ellenére is, ne azért jönne a Földre, hogy azokat átélve lelkileg-szellemileg fejlődhessen.

Összefoglalásképpen ki merem jelenteni: nem ismerek olyan embert, aki a reinkarnáció eleven elfogadásának tükrében éli életét és ezzel ne vált volna jobb emberré. Egy újratestesülést lelke mélyén elfogadó ember nem lehet fajgyűlölő és embergyűlölő! A reinkarnációra is érvényes a mondás: „Gyümölcséről ismerd meg a fát!”

(A cikk középső részében található hosszabb idézet Rudolf Steiner: A világ és az ember c. könyvéből származik.)

(Gellért Ferenc)

Virtus.hu