A téma legnagyobb úttörője az amerikai pszichiáter, Dr. Ian Stevensont, aki az ötvenes években kezdett el azzal foglalkozni, hogy mi marad az ember személyiségéből a halált követően. A kutatásai során olyan családokkal beszélt, ahol a gyerekek emlékeztek a korábbi életükre.

Azok a gyerekek, akik az előző életükről mesélnek, ismeretlenek nevét említik úgy, hogy a rokonuk, de az sem ritka, hogy meghalt személyekre tettek utalást, illetve különféle helyekkel kapcsolatban fogja el őket az erős vágy, hogy már voltak vagy éltek ott.

Több esetben előfordult, hogy a gyerekek olyasmit állítottak, ami már csak az életkoruk miatt sem történhetett meg velük. Olykor sikerült azonosítani azokat a személyeket, akikről a gyerek részletesen mesélt.

Stevenson szerint a különféle rendellenességgel (anyajeggyel, sebekkel) született gyerekek sérülései is összefüggésben állhatnak azzal, hogy az előző életükben milyen halált haltak. Stevenson a kutatási eredményeit a „Gyerekek, akik emlékeznek előző életükre” című könyvében gyűjtötte össze.

A téma másik úttörője Dr. Jim Tucker, aki kora hatvanas években kezdte a kutatást, aminek eredményeit a „Vissza az életbe” című kötetben írta le. A könyv a gyerekek valós élményeit dolgozza fel. A doktor 2500 gyermek emlékképeit vizsgálta meg és elemezte ki, majd kiszűrte azokból a hamisakat.

A kutató nagyon sok születési heget vizsgált meg, köztük olyanokat is, amelyek az előző életből származhatnak. Emellett több esetben olyan élénkek voltak a gyerekek emlékei, hogy érdemes volt folytatni a vizsgálódást. A gyerekek között voltak, akik nagyon tisztán felidézték azokat a korábbi helyeket, dolgokat, ahol soha nem jártak ebben az életükben.

Tucker szerint az átélt álmok egy része is emlékkép, ami kísértetiesen hasonlíthat a jelenlegi élethelyzetünkre. A kutató szerint ez azért van, mert az események ismétlik önmagukat, függetlenül attól, hogy eddig mennyi testben éltünk. Az, hogy ez miért történik, már nem tudományos, hanem spirituális, karmával kapcsolatos kérdés.

Tucker kvantumfizika szakértőkkel is beszélt, akikkel felállítottak egy elméletet, amely szerint a lélek az emberi testben szubatomi szinten, vagy kisebb szinteken található, de nem kötődik teljesen a testhez, mert annak halálakor képes elhagyni azt, azonban ennek ellenére jelen van az emberi szervezet sejtrácsában.

A halál pillanatában a lélek kvantumfolyadék szinten kifolyik az emberből, eggyé válik az univerzummal, ami egy semleges tér. Itt az emberi lelkek addig várakoznak, amíg újra le nem születnek a Földre egy bizonyos testbe. Ez úgy történhet, hogy a színtiszta energiából álló lélek egy másik agyhoz, testhez kezd kötődni. A születés után azonban az emberek elvesztik az emlékeik egy részét.

Abban az esetben, ha a kutatóknak sikerül sziklaszilárdan bebizonyítaniuk a reinkarnáció létezését, akkor az alapjaiban változtathatja meg a túlvilágról kialakított elképzeléseket.

Forrás:http://life.ma