Margit 44 esztendősen esett át májtranszplantáción. Olyan fiatal férfi szervét kapta meg, aki motoros futárként egy közlekedési balesetben hunyt el. A transzplantáció után négy hónappal Margit elkezdett érdeklődni a motorok iránt, és lassan szenvedélyé vált a robogás.

– Ilyen esetek természetesen lehetnek, amire az orvostudomány azt mondja, hogy a sejtek emlékeznek – mondja dr. Gőbel Orsolya szakpszichológus. – Egészen pontosan a motoros férfi sejtjei átadták a bennük lévő információt a máját megkapó nő sejtjeinek, és ennek hatására történt a változás: a motorozás ugyanúgy a mániává nőtt, mint ahogy az a donorra is jellemző volt. Mindazonáltal ritkán tudható valami konkrét a donorról, hiszen adatai titkosak.

– Minden transzplantált betegre jellemző ez a fajta változás?

– Nem, inkább úgy mondanám, ahány beteg, annyiféle átalakulás következhet be. Voltak, akik arról számoltak be a transzplantáció után a fájdalomcsillapító és az altató hosszan tartó hatása alatt, hogy rémálmok gyötrik. Akad, aki hallucinál, másoknak víziói támadnak, de felszínre kerülhetnek a korábban átélt traumák, az elfojtott emlékek is. Olykor pusztító képzetek ragadhatják el az embert. Az egyik beteg például arról számolt be, hogy az összes gyerekkori mesefigurájával harcolt álmában a műtét utáni időszakban.

– Miért jelentkeznek a rémálmok?

– Mert az összehangolódás első fázisában harc folyik a befogadó és donor sejtjei között. Minden sejtünk, molekulánk információval teli. Amikor az idegen szervet transzplantálják, akkor a donor és a befogadó személy sejtjei (lélekemlékei) között megkezdődik az egymásra hangolódás hosszú folyamata. Amennyiben hasonló karakterű a donor és a befogadó személy, akkor talán kevesebb a nehézség. Ám ha nagyon eltérő személyiségek voltak, akkor a sejtek (lélekemlékek) közötti harc erőteljesebb lehet, amelyet le kell csendesíteni, meg kell nyugtatni. Az „összebékítés” egyrészt gyógyszerek segítségével, másrészt az öngyógyító, önsegítő folyamatok beindításával történik. Az eredmény a szervvel való megbékélés és az együttműködés.

– Előfordul, hogy nem sikerül összebékíteni a sejteket, és a befogadó és az adó között nem alakul ki harmónia a test és lélek szintjén?

– Igen, megtörténhet. Egy új szerv új testbe való beágyazódása hosszú folyamat, ami sokkhatással kezdődik. A befogadó test mintegy védekezik, és megpróbál szabadulni a „betolakodótól”.  A lélek nagyon sokat segíthet ebben a folyamatban: megköszöni az új szervet, óvja, lelkével körülöleli, és hathatós támogatást nyújt a gyógyszeres kezeléseknek. Sajnos vannak olyanok, akik talán tudattalanul, de nem merik befogadni a kapott szervet, nem merik jól „használni”, vagy valamilyen okból nem „illik rájuk” a szerv, így végső soron kilökik azt.

– Visszatérve a rémálmokra, ezek a donor emlékeit is tartalmazhatják?

– Igen, hiszen az ő emlékeit hordozza a szerve. A befogadó rémálmaiban olykor olyan eseményeket is átélhet, amelyek a donor halálával kapcsolatosak. A rémálmok azonban elsősorban a saját korábbi, fel nem dolgozott emlékeivel állnak összefüggésben.

– Pozitív álmok is előfordulhatnak?

– Természetesen. Ezek inkább a jövő felé irányulnak. Az új szervet kapók egészségesnek, boldognak, életerős embernek látják magukat. A személyiségben és a szokásokban is történhetnek változások. Voltak, akik arról számoltak be, hogy a transzplantáció után többet és jobban aludtak, a levegővételük mélyebb és nyugodtabb lett, új szokásokat vettek fel, olyan dolgok iránt kezdtek érdeklődni, amelyek korábban teljesen hidegen hagyták őket. Például egy fiatal férfi, aki új tüdőt kapott, korábban bátortalan volt. Miután megtörtént a transzplantáció, a félszeg emberben óriásivá dagadt az életigenlés, szinte kivirult: egyetemen tanul, szerelmes, párkapcsolatban él, és sikeres a munkájában. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az új tüdővel már lett elég levegője, hogy belélegezze a „világot”, már nincs előtte lehetetlen.  

– Mi történik a lélekkel, ha a donor szerveit több személy kapja meg?

– Ilyen esetben úgy is fogalmazhatunk, hogy a lelkének egy-egy darabkája, memóriájának, élettörténetének egy-egy része a különböző befogadók testébe kerül. Vagyis több testben él tovább.

Megváltozott ízléssel: Schőn Zsuzsa története „Nyolc évvel ezelőtt »osztoztam« idősebb betegtársammal egy elhunyt személy veséjén. Betegtársam megpróbálta kideríteni, hogy ki volt a donorunk. Annyit tudtunk meg, hogy agyvérzésben elhunyt, középkorú, vidéken élő férfi. A transzplantáció után az életemben a változás elsősorban az étkezésemben történt. Korábban ki nem állhattam a halat, és nem voltam zöldség-, gyümölcskedvelő sem. A spenótot annyira nem szerettem, hogy amikor a kicsi gyermekeimnek készítettem, az ételt az édesanyámmal kóstoltattam meg. A vesetranszplantáció után azok az ételek lettek a kedvenceim, amelyeket korábban nem szerettem. Imádom a halat, sok zöldséget, gyümölcsöt eszem, és a spenót az egyik nagy liblingem. Az orvosom szerint mindez azért történhetett meg, mert a donor veséjének ásványianyag-összetétele olyan volt, hogy ezeket az ételeket kívánta, szerette. Most pedig az én favoritjaimmá váltak. Fordulat történt abban is, hogy sokkal többet adok a megjelenésemre, mint korábban. Hiába voltam hosszú időn keresztül egy szépségszalon tulajdonosa, például egyszer sem feküdtem be a szoláriumba, vagy nem jártam a kozmetikus munkatársakhoz kezelésekre, fiatalító kúrákra. A transzplantáció után ez is megváltozott, minden héten megyek fodrászhoz, kozmetikushoz és műkörmöshöz. Valószínűnek tartom, hogy a donor is olyan férfi lehetett, aki adott magára, és én azt gondolom, hogy nemcsak a veséjét kaptam meg, hanem lelkének egy darabkáját is.”

A cikket teljes terjedelmében a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számában olvashatod.

http://www.nlcafe.hu/nlezoteria/20130727/transzplantacio-lelekvandorlas/